Farkas-Jenser Balázs

LIAR

előadó: FARKAS-JENSER BALÁZS

zeneszerző: KOZMA KATA, PÉTER BENCE

szövegíró: KOZMA KATA

Kattanj rá a dalszövegre! (zeneszoveg.hu)

Támogasd Eurovíziós kedvenced egy dalletöltéssel a Fair Play jegyében! (fairplayhungary.hu)

Zenei tanulmányait 3 évesen kezdte zenei óvodában, együtt dolgozott 4 éves korától az Égből Pottyant Mesék gyermekprodukcióban Levente Péterrel és Gryllus Vilmossal. 6 éves korától 14 éves koráig zongora-tanulmányokat folytatott, 12-16 kora közt kalrinét tanulmányokat folytatott, majd 16 éves korában kezdett el gitározni.

2006-ban korengedménnyel felvételt nyert a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol 2009-ben végzett. Ezen idő alatt ismerte meg Simonyi Zádort akivel a Freezbee formációban, majd később a Farkas-Jenser Balázs Trióban is együtt zenél. Gassama Györggyel szintén a Freezbee-ben ismerkedett meg.

2011-ben jelentkezett a TV2 “Megasztár” tévés tehetségkutató műsorba, ahol negyedik helyen végzett az élő döntőkben.

2012-ben országszerte játszott “Nézz Rám” című dalával debütált a Megasztár után, több, mint 40 koncertet adott.

2013-ban folytatta országszerte a koncertezést, Októberben trió formára módosult a zenekar. 2013 Decemberében kijött a “Next to mine” című dalával.

2014-ben 15 nagykoncertet tartott országszerte.

 2014-ben Péter Bencével és Kozma Katával együttműködve felvették a Liar című dalt, amivel jelentkeztek az Eurovíziós Dalfesztiválba.